„Kérdezzetek, különben nincs válasz.”
Nagyon okos hozzáállás.
- Nem traktál amikor nem érzed magad késznek több infóra, így nem menekülsz világgá.
- Bölcsnek állítja be magát, hiszen bármit lehet tőle kérdezni.
- Az emberek kérdéseiből nagyon sok megtudható róluk.
Tehát aki épp „szektavezetőnek” készül állni, az alábbi dolgokat vegye számításba:
- Jól kell ismernie az emberi agy működését,
- a Maslow-piramist, az ember igényeit (lásd lejjebb),
- találjon ki egy olyan mézes madzagot, ami néha olybá tűnik, hogy a birtokában van a tanítványnak, de ideje nagy részét mégis azzal tölti, hogy az után vágyódik.
- Egy erős személyiség javallott,
- eredményekkel teli múlt és
- csillagok közé helyezett cél is ajánlott, vagy ezek elhitetése a tanítvánnyal. De az már úgy plusz kompetenciákat is igényel.
- A hitegetés alapfeltétel, változó módjai mindig pikáns fűszerezést adnak ütős kis koktélunknak : )
- Káosz folyamatos fenntartása, hogy ne látszódjék a rendszer. (Kőváry Laci megfogalmazása.)
- Miután több főről van szó, igyekezzen őket egy cél felé irányítani (pompás ötlet saját maga) de őket egymás ellen hangolni. Így csupa önző emberek veszik körül, akik azért lesznek könyöklősek, hogy neki kedvezzenek.
- Adjon javaslatokat anyagi sikerhez (nem kell okosnak lenni, elég hozzá megnézni pár brazil sorozatot),
- és mindig bíztassa tanítványait, hogy adjanak hálát az Úrnak, netán valami pártfogónak az égben. Így a felelősség majma rögtön átcsücsül a Szellemvilág erős vállára.
- Önbizalom nem szükséges a tanítványoknak, az veszélyes lehet a vezetői pozícióra nézve, így ha valaki már elég jól veszi a neki állított akadályokat, keresni kell egy pontot, ahol az egyén egója, önérzete összetörhető. Ha már tudunk a tanítvány származásáról, családjáról, akkor mindenképp lesz elegendő kapaszkodó ehhez a feladathoz is.
,A továbbiakban még részletezem. : )
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: