Mivel a legutóbbi energiás megtapasztalásnál erősebb bizonyíték nem kellett ahhoz, hogy elhiggyem: ez valami erős dolog, hatással van rám, és “valami van”, ezért nem esett nehezemre igent mondani a Reiki avatásra.
Mi a reiki? Erről milliónyi leírás és litánia van a neten, egyet bemásolok, hogy aki először olvassa is képbe kerüljön vele:
A reiki egy kézrátételes gyógymód és önfejlesztő módszer. Japánból ered, mely az 1980-as évektől kezd igen népszerűvé válni a világon annak egyszerűsége és sokszínű használati lehetősége miatt. A Reiki egy kiváló eszköz arra, hogy megteremtsed a testi-lelki egyensúlyt. Éppúgy alkalmazható megelőzésre, mint akut és krónikus tünetek kezelésére, fizikai vagy lelki eredetű problémák kezelésére. Nagyszerű módszer a belső harmónia megteremtésére és folyamatos fenntartására.
Az alapelv mindig ugyanaz: a csatornázott univerzális energia segítségével feloldjuk a testben lévő toxinok, az energetikai blokkokat, így támogatva a szervezet öngyógyító, regeneráló rendszerét. Eltérően az allopatikus gyógymódoktól, a Reiki energia, mindig a gyökér okot szünteti meg, ugyanakkor nem kell tartanunk a mellékhatásoktól sem, teljesen biztonságosan alkalmazható minden helyzetben. Használatához nincs szükség eszközökre, különleges képességek meglétére, bonyolult tréningekre. Szépsége egyszerűségében rejlik. A Reikit mindenki tudja alkalmazni önmagán és másokon segítve.
Összefoglalva, a Reiki egy jó dolog. Fentről jön, közvetítjük, bajunk nem eshet tőle, sőt másnak is jó, ha nekünk van. Hát, ki mondana erre nemet? Legalább legközelebb nem szédülök ki egy ilyen körből.
Egy Miskolc környéki, 40-es pasi megtartotta az egész napos reiki tanfolyamot (amit a bioboltos csaj és az első jósnőm szerveztek), ez bruttó 8,5 óra volt, nettó 15 perc, ugyanis az avatás ennyi volt, összesen meg vagy kb. 20 ezer forint. Na bumm.
(Évekkel később, amikor már a mi társaságunknak is lett saját reiki mestere, a tanfolyamot kb. 2 óra alatt bonyolították le, avatással, beszélgetéssel, barátkozással együtt. Az már nagyiparban ment “mifelénk”.)
Meglett az avatás, és úgy döntöttem, ha már van energia is, meg minden csupa jó dolog, akkor hadd tudjam már használni is. Az ijesztő tanítóm az elmúlt 2 találkozásunk alkalmával mindig hihetetlen rutinnal, magabiztossággal, és lazasággal járkált a spirituális, energiás, kártya rakós világban. Úgy beszélt a Szellemvilágról, és minden ehhez kapcsolódó témáról, hogy azt éreztem, izgalmas dolgokról beszél, biztosan tudja az “Igazságot”. Megbeszéltük az első tanórát.
Az óra előtti éjszaka egy iszonyú nagy, fél tenyérnyi molylepke repült be a szobámba. Nem is ez a félelmetes, hanem hogy hangosan és erősen kopogott a plafonon, mint valami mini kitinpáncélos denevér. Féltem, de valahogy kipateroltam a szobából, semmi gond, fekvés, alvás.
Az első óra.
Találkozzunk nála, otthon tanít. Elmondta, melyik busszal kell menni, mert nem volt egyértelmű a címe. Tehát nem a: “Kossuth u.5. szám, és a csengő mellett a név kiírva” típusú lakás. Távolsági busz,10 megálló, kocsma a bal oldalban, aztán jobbra egy kis erdő, utána éles kanyar, aztán balra kis utca fel a dombra, de ne menj fel a dombra. Ha megjöttél, meg állj meg a kapuban, mert a kutya hamis(!), és kimegyek eléd a kert túlsó végén lévő házból. Oké, persze ott leszek.
Ott voltam, a kutya sem evett meg, beültünk a jósdájába. Tele minden mosolygó napocskával, csillaggal, angyalkával, szentképpel; nyolcszögletű fehér asztal a szoba közepén plusz 2 kanapé, amitől teljesen egy zsúfolt lyuk lett az amúgy is apró szoba. Megkérdezte, hogy miért akarom ezt tanulni, elmeséltem az Istennel való kapcsolatomat, hogy mióta az eszemet tudom, hiszek benne, és azt gondolom, hogy beszélne amúgy hozzám, de nem hallom hogy mit. Erre ő:
-Hát akkor rakjuk ki kártyán! – mondta.
Megijedtem ettől, de mégis ha már ennyi minden hülyeségen átkínlódtam magam, nem a cél előtt hagyom abba.
Kirakta: Isten állítólag szeret engem, és azt üzeni, hogy tanuljak, akkor tudok segíteni másoknak is, és örül, hogy vettem a jeleket, amiket küldött nekem, és ha egyedül vagyok, ő mindig velem van.
Olyan érzésem volt, mint amikor az ember a legelsöprőbb szerelmet érzi, és boldog voltam ettől.
Minden más gondolat elhagyott. Nem érdekelt, hogy ennek a nőnek milyen a haja, a megjelenése, mert bármi visszataszító is, ő az első aki azt a választ közvetítette, amire én vágytam. Magabiztosan, tényként mondta azt, amit én csak álmaimban reméltem, és igaznak mondta. Elmondta, hogy a nagy büdös bogár is azért repült be, mert a “lentiek” (így hívja) meg akarták akadályozni, hogy hozzá elmenjek. Mit bántam én az éles a hangját, a külsejét, olyan penge akartam lenni a kártyajóslásban (meg szépen lassan az összes többi tárgyban), mint amilyennek őt láttam. Mert akkor jobban értem mit mondanak nekem odaát…
*
*
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: